Badacsonyiprogramok.hu

  • Bemutatkozás
    • Objektumaink
    • Elérhetőség
    • Képgaléria
    • Küldetésnyilatkozat
    • Alapdokumentumok
    • Pályázati beszámolók
  • Városi Könyvtár
  • Egry József Emlékmúzeum
  • Tájház
  • Média
    • Badacsonytomaj Televízió
    • Badacsony Újság
  • Bor7
  • Badacsonyi Szüret

menü

X. Kolbászfesztiválon jártunk

Az idei évben is a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai eseményén szórakozhattunk együtt Fonyódon. A rendezvény rangját emelte a február 10-én megtartott Balatoni Kiemelt Üdülő Körzet Településeinek Kolbásztöltő Versenye. A jeles alkalomból invitálták meg a szervezők településünket is a megmérettetésre, melyről Különdíjjal tért haza csapatunk. A csapat tagjai: Budai Tibor, Budai Tiborné, Bujtor József, Meilinger István, Nagy László, Samu Márkó, Szombathelyi Ferenc, Tombor János. Kínáló asztalunk díszét, a badacsonytomaji kéttornyú Római Katolikus Szent Imre plébániatemplomot Talabér- Nagy Szilvia készítette el kolbászból. A méltán híres badacsonyi borokat kínálta: Samu Márkó, a Fata Pince borásza.Támogatásukkal hozzájárultak csapatunk sikeréhez: Húsbolt- Badacsonytomaj, Éliás Borászat, Fata Pince, Folly Arborétum és Borászat, B.C.T.E.- Tourinform. Köszönjük mindazoknak, akik velünk tartottak, ötleteikkel, munkájukkal, támogatásukkal segítették a csapatot!

  • február, 15
  • 1353
  • menü
  • More

MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETTUDATOSSÁG ÉS INTEGRÁLT SZEMLÉLET ERŐSÍTÉSE A LAKOSSÁG KÖRÉBEN

Tisztelettel meghívjuk Badacsonytomaj Város Önkormányzatának a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Zöld Város kialakítása (TOP-2.1.2-15) című pályázati felhívás keretében megvalósuló „Badacsonytomaj Zöld Város Kialakítása” című, TOP 2.1.2-15-VE1-2016-00009 azonosítószámú pályázat Környezettudatosság és integrált szemlélet erősítése a lakosság körében elnevezésű képzésre.

A képzés helyszíne: Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal- Rózsakő terem (8258 Badacsonytomaj, Fő u. 14.)

A képzés célcsoportja: Badacsonytomaj Város lakossága

A képzés célja: a környezettudatos szemlélet, gondolkodás elterjesztése, erősítése a résztvevők körében, hogy mind a szakmai életükben, mind pedig a privát szférájukban motiváltak és képesek legyenek környezettudatosan élni. További cél a városi közösségi funkciók erősítéséhez kapcsolódó város rehabilitációs akciók támogatása, a környezethez való pozitív attitűd kialakítása a város lakosságában.

PROGRAM:

2019. március 19. (KEDD)

9:40 -9:55 Érkezés és regisztráció

9:55 – 10:00 Köszöntő

10:05 – 12:30 A környezettudatos gondolkodással kapcsolatos alapfogalmak

12:30 – 13:00 Szünet

13:00 – 14:30 A környezettudatos gondolkodással kapcsolatos alapfogalmak

14:30 – 17:00 Környezetvédelmi alapelvek és főbb problémák

2019. március 20. (SZERDA)

9:50-10:00 Érkezés

10:00-11:30 Környezetvédelmi alapelvek és főbb problémák

11:30-12:00 Kávészünet

12:00- 17:00 Személyes felelősség, közös jövő

17:00- 17:10 A képzés összegzése, zárszó

A képzésen való részvétel térítésmentes. A programváltozás jogát fenntartjuk! A képzésen kép- és hangfelvétel készül! Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását! Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!Környezettudatosságes inetgralt szemlelet

  • február, 15
  • 1288
  • menü
  • More

Mécsesgyújtás

2019. február 06-án (szerdán) 17.00 órakor a Szent Imre-templomban Szentmisét tartanak Udvardi Erzsébet Kossuth-és Munkácsy Mihály-díjas magyar festő emlékére. A szentmisét követően mécsesgyújtásra kerül sor a Műteremnél.

  • február, 5
  • 1519
  • menü
  • More

X. Kolbászfesztivál (Fonyód)

Kedves badacsonytomaji lakosok!

Örömmel tudatjuk, hogy 10. alkalommal rendezik meg a Fonyódi Kolbászfesztivált, ami a téli Balaton egyik legnagyobb gasztronómiai eseményévé nőtte ki magát az elmúlt években. A rendezvény rangját emeli a minden évben megrendezésre kerülő Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet Településeinek Kolbásztöltő Versenye, mely osztatlan sikert aratott eddig is a résztvevő települések körében. A fenti jeles alkalomból invitálták meg településünket, hogy bemutatkozhassunk és megismertethessük lakóhelyünk értékeit, turisztikai kínálatát, érdekességeit. Ugyanakkor a program fő értékét a közösségi élmény adja.

A rendezvény időpontja: 2019. február 10. (vasárnap)

A rendezvény programja:

11:00   Balatoni Települések Kolbásztöltő Bajnoksága

11:00   Bemutatkoznak a résztvevő települések kulturális értékeikkel, fellépőikkel

13:00   Chili buli zenekar fellépése

15:00   Vastag Csaba fellépése

16:00   Eredményhirdetés

Ha felkeltette érdeklődését a rendezvény és szívesen részt venne rajta, 2019. február 6-ig (szerdáig) jelentkezzen a vmk@badacsonyiprogamok.hu e-mail címen, vagy a 06-87-571-115 telefonszámon Név, Telefonszám, E-mail cím megadásával. Megfelelő számú jelentkező esetén a rendezvényre az önkormányzat támogatásával buszt indítunk. 

  • február, 5
  • 1405
  • menü
  • More

MAGYAR KULTÚRA NAPJA

MAGYAR KULTÚRA NAPJA

„A nemzet kishúga”

Emlékezés a 100 éve született Szeleczky Zitára

Badacsonytomaj Város Önkormányzata és Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényre

2019. január 22-én (kedden)17.00 órára

a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Rózsakő termébe.

A műsort összeállította: Tóth Mariann

Közreműködik a Himfy Irodalmi Kör

  • január, 16
  • 1333
  • menü
  • More

BADACSONY ÚJSÁG NYERTESEI

Badacsony Újság 2018. októberi számának nyertesei:

  • Badacsonytomaj „Anno” képmegfejtő: Nagy Lajos
  • Keresztrejtvény megfejtő: Páros Dominik

Badacsony Újság 2018. novemberi számának nyertesei:

  • Badacsonytomaj „Anno” képmegfejtő: Zentainé Csekő Gabriella
  • Keresztrejtvény megfejtő: Mózer Enikő és Mózer Brigitta
Gratulálunk a nyerteseknek!
  • január, 16
  • 1298
  • menü
  • More

BORBARANGOLÁS A BADACSONYI BORVIDÉKEN 2019.

A hagyományos Borbarangolás keretében idén 22 szombaton 17 kiváló BORÁSZAT és 4 ÉTTEREM több mint 150 féle BORát ízlelheted meg. Az estét a gasztronómiai élmények mellett zenei, kulturális és szakmai programok teszik még felejthetetlenebbé.

Borvacsorák február, március hónapban:

Február 2. (szombat) 18.00 óra – Hotel Bonvino Wine & Spa

Február 9. (szombat) 18.00 óra – Váli Péter Borászata

Február 16-22. (szombat) 18.00 óra – Laposa Birtok

Február 23. (szombat) 18.00 óra – Villa Tolnay Bor- és Vendégház

Március 2. (szombat) 18.00 óra – Szent György Pince

Március 9. (szombat) 18.00 óra – Dobosi-Stier Pincészet

Március 16. (szombat) 18.00 óra – Hotel Neptun Badacsony

Március 23. (szombat) 18.00 óra – Borbély Családi Pincészet

Március 30. (szombat) 18.00 óra – Szászi Birtok – Viridárium

  • január, 16
  • 1358
  • menü
  • More

NABE Hírek

Szeretettel hívunk, várunk minden érdeklődőt a „Balatoni Téli Esték” keretében szervezett 2019. január 23-án 17.00 órakor kezdődő dr. Giczi Johanna ” Az eltűnt idők nyomában” Időhiány, avagy mindennapi küzdelmeink az idővel című előadására a Vulkán Közösségi Központba (Badacsonytomaj, Vasút u. 23.).

  • január, 16
  • 1512
  • menü
  • More

A doni áttörés áldozataira emlékezünk

Badacsonytomaj Város Önkormányzata, Kulturális Intézménye,

és a Szent Imre Római Katolikus Egyházközség

tisztelettel meghívja Önt és családját

2019. január 13-án (vasárnap) A doni áttörés 76. évfordulóján tartandó megemlékezésre.

Program:

10.00 órától szentmisén emlékezünk meg a II. magyar hadtest Don-kanyarban elesett áldozatairól, a Szent Imre Római Katolikus Plébániában

A misét celebrálja: főtisztelendő Földi István esperes plébános, tábori lelkész.

A szentmisét követően koszorúzásra és mécsesgyújtásra kerül sor a „Kettétört életek” II. világháborús emlékoszlopánál

Közreműködik a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület, a Balatonfelvidéki Radetzky Huszáregyesület és a Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium.

  • január, 8
  • 1290
  • menü
  • More

Magyar Kultúra Napja

„A nemzet kishúga”

Emlékezés a 100 éve született Szeleczky Zitára

Badacsonytomaj Város Önkormányzata és Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényre 2019. január 22-én (kedden) 17.00 órára a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Rózsakő termébe.

A műsor összeállította: Tóth Mariann. Közreműködik a Himfy Irodalmi Kör.

  • január, 8
  • 1406
  • menü
  • More
26 / 30 oldal« Első«...1020...2425262728...»Utolsó »

Badacsonytomaj honlapja

Katalógus

BVÖKI – Kulturális Intézmény

8258 Badacsonytomaj

Római út 69.

Tel.: +36-30-693-4420

Partnereink


Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

– Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Copyright © 2018 Badacsonyi programok események, Badacsony - Badacsonytomaj.. Minden jog fenntartva