Címlap Tájház

Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény - Tájház

Badacsonytomaj központjában helytörténeti és néprajzi gyűjtemény várja a látogatókat, melyben a település történetét használati tárgyakon keresztül kísérhetjük végig.

Nagy Miklós tanár, helytörténész és az általa vezetett Honismereti Szakkör tagjainak több éves, állhatatos gyűjtőmunkája eredményeként nyílott meg 1983-ban Badacsonytomaj központjában a Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény.

A házat idős Csala Ferenc és neje Hámos Erzsébet építették 1898-ban. A gyűjtőmunkának köszönhetően ma is megelevenedik a múlt. Az épület berendezése rendkívül vegyes, ugyanakkor nagyon értékes, hiszen Badacsonytomaj múltjának szinte minden szegletét felöleli. A halászok hálói, a szőlőművelés eszközei emlékeztetnek a hajdani hétköznapokra, a dokumentumok, fotók felidézik a régi korokat, nyomon követhető a hegy, a falu fejlődése. A ház érdekessége, az a nyolc ágú szigony, amivel a balatoni halászok közül csak a tomajiak rendelkeztek.

A használati eszközök, bútorok, dokumentumok a község múltjáról, az itt lakó emberek életéről, szokásairól adnak képet ebben a nádfedeles, fehérre meszelt parasztházban.

A nádtető az idők folyamán oly mértékben leromlott, a nádréteg annyira megrongálódott, hogy sürgős javításra szorult. Az összefogásnak köszönhetően mára a tetőszerkezet felújításra került, az újranádazásnak köszönhetően a Tájház állagmegóvása megtörtént.

Várjuk a látogatókat nyitvatartási időben!

Keddtől péntekig                    10.00 – 16.00

Szombaton                             10.00 – 14.00

Vasárnap - Hétfő                       SZÜNNAP

Módosítás: (2015. június 08. hétfő, 08:44)

 
Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

- Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Katalógus

Badacsonytomaji Kulturális Intézmény Könyvtár

Névnap
Ma 2017. március 26., vasárnap, Emánuel napja van. Holnap Hajnalka napja lesz.
Hungarian Croatian Czech English French German Italian Polish Portuguese Russian Spanish
Közösségi oldalak
Eseménynaptár
2017 Március 2017  április
Va Ke Sz Cs Sz
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
Badacsonytomaj honlapja

Badacsonyotmaj honlapja

Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés