Minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk
2015. szeptember 5-én
Badacsonytomaj Város
Róza-napi
Szüretnyitó Báljára
Minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk
2015. szeptember 5-én
Badacsonytomaj Város
Róza-napi
Szüretnyitó Báljára
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye szervezésében 2015. július 18-án a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumban megnyílott Herman László ljubljanai művész „A sas landolt, séta a Holdon” című kiállítása. A kiállítás megnyitón Krisztin N. László polgármester köszöntötte a megjelenteket és mutatta be Herman László személyét. A művész szakmai méltatására és a képek bemutatására Bence Lajos muravidéki költőt kérte fel. Magukról a képekről elmondható, hogy a szemlélőnek nem mindennapi művészeti élményt nyújtanak. Ez a nem mindennapiság nem csak a művész által kifejlesztett új, ún. fusing technikának, hanem a képek témájának is köszönhető. Herman László a hatvanas évek holdra szállásának eseményét dolgozta fel. A rendezvényen fellépett a Kontrabant zenei együttes.
Idén is megrendezésre került a Múzeumok Éjszakája!
Június 20-án szombaton este hat órakor a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumban megrendezésre került koncerten felléptek
– Draskóczy Zoltán – gitár
– Fülöp Kornél – gitár
– Havjár Sámuel – harmonika
a budapesti Dohnányi Ernő Zeneiskola tanárai és növendékei
Az Egry József Emlékmúzeum ezen a napon hosszabbított nyitvatartással, 24.00 óráig várta a látogatókat!
Egry József Múzeum jegyárai
|
Jegyár |
Felnőtt |
900,- Ft |
Gyermek, diák, nyugdíjas |
500,- Ft |
Családi I-es – 2 felnőtt + 1 gyerek |
2.000,- Ft |
Családi II-es – 2 felnőtt + 2 gyerek |
2.200,- Ft |
Csoportos kedvezmények 10 fő felett
|
Jegyárból 10% kedvezmény Jegyárból 20% kedvezmény |
Megjegyzés: A nyugdíjasok – nyugdíjas igazolvány, diákok – diák igazolvány bemutatásával vehetik igénybe a kedvezményt
Pedagógusoknak 50% kedvezmény
Esetenként csak egy kedvezmény vehető igénybe.
Tájház belépő árai:
|
Jegyár |
Felnőtt |
500,- Ft |
Gyermek, diák, nyugdíjas |
300,- Ft |
Családi I-es – 2 felnőtt + 1 gyerek |
1.100,- Ft |
Családi II-es – 2 felnőtt + 2 gyerek |
1.200,- Ft |
Csoportos kedvezmények 10 fő felett
|
Jegyárból 10% kedvezmény Jegyárból 20% kedvezmény |
Megjegyzés: A nyugdíjasok – nyugdíjas igazolvány, diákok – diák igazolvány bemutatásával vehetik igénybe a kedvezményt
Pedagógusoknak 50% kedvezmény
Esetenként csak egy kedvezmény vehető igénybe.
További kedvezményes látogatási lehetőségek:
10%-os kedvezményt biztosítunk
BAHART Zrt. aznapi érvényes hajózási jeggyel rendelkezőknek,
West-Balaton kártyával rendelkezőknek,
Badacsony kártyával rendelkezőknek,
20% kedvezményt biztosítunk
Bahart Zrt. dolgozóinak,
Badacsony-Badacsonytomaj-Badacsonyörs állandó lakosainak,
Bahart Zrt.-vel bérleti jogviszonyban álló hajótulajdonosok részére
Hotel Bonvino vendégeinek,
Varga Pincészet Kft. dolgozóinak
Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület tagjainak
Esetenként csak egy kedvezmény vehető igénybe!
2015. május 22. – Tavaszi Nosztalgia
18.00 Nosztalgia show – 55 perc felhőtlen szórakozás, fülbemászó dallamokkal, humorral, tánccal Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita előadásában. (Helyszín: Egry József Művelődési Ház) Belépő díj: 600 Ft
20.00 Retro Disco (Helyszín: Badacsony, Móló Park)
2015. május 23.
Könnyű zenei programok, majd bál a Dance zenekarral (Helyszín: Badacsony, Móló Park)
2015. május 24.
Pünkösdi Keszegsütés
Tánccsoportok fellépése (Kelet Fénye Hastánc csoport, Tördemic Táncegyüttes, Vonyarcvashegyi Önkormányzat Mazsorett csoportja, Blue Angel), majd a fellépéseket követően Utcabál
2015. május 27. 18.00 órától Értékeink, kincseink (Helyszín: Egry József Művelődési Ház)
Egy település életében nagyon sok érték lehet az emberek birtokában. Festmény, grafika, kézimunka, illetve egyéb mesterségek remekművei, amelyek csak arra várnak, hogy egy kis biztatásra megmutassák magukat a nagyobb közönségnek. Az Értékeink, kincseink Badacsonyban c. kiállítás célja, hogy egymást felfedezve, támogatva az amatőr, kezdő illetve helyi művészeknek legyen egy sziget, ahol hasonló társaikkal együtt tudnak gondolkodni. Célunk, hogy a kiállítás keretében a hagyományokat tiszteletben tartva, őrizve segítsünk a helyi művészembereknek. Mutassák meg mit tudnak, ne vesszenek el az értékek a mai rohanó világban!
2015. május 29. 18.00 órától Színjátszók Délutánja- Badacsonytomaj, Sportpálya (Nagysátor)
Ptah Színház: A madarak nem alszanak
Mozgásszínházi előadás szerelemről, elszakadásról, háborúról, reményről és újra találkozásról. Az előadásban különböző tárgyak elevenednek meg, bőröndök repülnek, porszívócső támad s a zakó és nagykabát is tartogat meglepetéseket
19.órától
Yolomens: „Szerintünk: Zimmer Feri” (helyi amatőr színjátszó kör előadása)
20.00 órától- Retro Disco
2015. május 30.
9.00 óra Had Főzzek Ma Magamnak! A város civil szervezeteinek és magán szerveződésű csapatainak főző bemutatója. A környező települések bemutatkozó főzése meghívásos rendszerben.
13.00 Varnyú Country gyermekműsora
A város amatőr csoportjainak és intézményeinek kultúrműsora: Óvoda, Iskola stb.
Könnyű zenei koncertek: Éliás Gyula Jr koncertje,F.R.B
Golden Bodies- Akrobata showműsor
Utcabál
Természetesen a kísérőprogramok is megtalálhatóak a rendezvény ideje alatt, többek között kézműves vásárokkal, gyermekprogramokkal, Fanyűvő Játékparkkal- egyedi tervezésű, gyártású és rendkívül látványos fajátékokkal vállaljuk a gyerekek széleskörű szórakoztatását – várjuk az idelátogató turistákat.
A programok több helyszínen kerülnek megvalósításra.
A műsorszervezők a változás jogát fenntartják!
Egy jó kávé elkészítéséhez bizony szaktudás kell. Ismerni kell a kávék típusát, őrlésük módját, és persze tudni kell kezelni a kávégépet is. A barista – vagyis a kávépincér – ezen a tudáson kívül a szívét is adja a forró italhoz.
2015. április 26-án 16.00 órától a Polgármesteri Hivatal Rózsakő termében Hegedűs Margó tart előadást a Kávéról, kávézási szokásokról kávékóstolóval egybekötve.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
09.00 órától Így tedd rá játszótér
10.00 „TV-torna” Vikivel (polifoamot hozzatok magatokkal)
14.00 interaktív délután a Yolomens színjátszókörrel
21.00 órától Utcabál a Flipper együttessel
– asztalitenisz- lufi lépő- egyéni és családi versenyek- kötélhúzás- kispályás labdarúgó torna- paprikás krumpli főző verseny- és sok más érdekes program!!!!!!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Idézzük fel együtt a régi Majálisok hangulatát!
Badacsonyi Kispályás Labdarúgó Kupa a Retro Majálison
1. Általános tudnivalók
A foci népszerűségére tekintettel Kispályás labdarúgó kupát hirdetünk. A tornát hagyományteremtő szándékkal hirdetjük meg, s reméljük, hogy a sportélet egyik alappilléreként tarthatjuk majd számon.
2. Nevezési feltételek
Nevezni a főszervezőnél lehet, vmk@badacsonyiprogramok.hu e-mail címen, 2015. április 27-én 12.00 óráig.
A nevező csapat 6 fős (5+1) kell, hogy legyen, maximum 2 tartalékkal.
3. Lebonyolítás
A kupa időpontja: 2015. május 1. 9.30 óra
Helyszín: Tatay Sándor Általános Iskola, Sportpályája
A kupa lebonyolítása a nevező csapatok számától függ.
Az 1-3. helyezett csapat díjazásban részesül.