Címlap

Kéknyelű Virágzás Ünnepe

A Kéknyelű szőlő Badacsony legősibb és egyben legnemesebb fajtája.  A szőlőgazdák és a borbarátok annyira büszkék a szőlőre, hogy minden évben örvendenek a Kéknyelű Virágzás Ünnepének.

Mint minden évben – Krisztin N. László polgármester számításai szerint immár nyolcadszor – idén is a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben szakmai konferenciával kezdődött a 2011. évi rendezvénysorozat.

A szőlőt Földi István esperes, plébános áldotta meg,

majd a Vinum Vulcanum Borlovagrend új tagokat avatott Font Sándor, dr. Harmos Flórián és egy belga üzletember, Roger Erkens személyében.

Ezt követően a Kéknyelű Borverseny eredményeinek kihirdetése és a díjak átadása következett.

Badacsony központjában, a Dísztéren a helyi pincészetek – Imre Borpince, Málik Zoltán, Szent György Pince, Borbély Családi Pincészet, Varga Pincészet - mutatták be a legkiválóbb minőségű boraikat, miközben fiatal művészek koncertjei, gyermekműsorok és kézműves vásár várta az érdeklődőket.

Fellépett többek között a Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola Rézangyalok zenekara, a soproni H2O együttes, a Nyirettyű népzenei együttes, a Neon Moon Line Dence Club, a Brumi Bandi Band, a Tördemic Táncegyüttes, az Ezüst Kükapu Táncegyüttes, Kelet Fénye hastánccsoport, Kali Mutu Jazz Band, Táncoló Talpak, Hepy Dixiland Band.

Esténként utcabál várta a kikapcsolódni vágyókat. Szombaton az SMS együttes, míg vasárnap Domján Tamás és a Koktél.

Vasárnap a Bazalt templom előtt Földi István atya köszöntötte a jegyespárokat, majd következett az eljegyzés a Rózsakőnél, utána pedig koccintás az eljegyzések borával a Szegedy Róza háznál.

Pünkösd hétfőn első ízben került megrendezésre a Pünkösdikeszeg Fesztivál a Móló parkban.

Módosítás: (2011. június 17. péntek, 00:07)

 
Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

- Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Katalógus

Badacsonytomaji Kulturális Intézmény Könyvtár

Névnap
Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
Hungarian Croatian Czech English French German Italian Polish Portuguese Russian Spanish
Közösségi oldalak
Eseménynaptár
2017  Június 2017 Július 2017  Augusztus
Va Ke Sz Cs Sz
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
Badacsonytomaj honlapja

Badacsonyotmaj honlapja

Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés