1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. 2019. április 29-én a táncművészet legnagyobb ünnepén a Tördemic Néptáncegyüttes és a Szín- Vonal AMI kezdeményezésére országos rekordkísérlet készül Badacsonytomajon, hagyományőrző Zöldág-járás tömegszerűségi-kísérlet vonatkozásában. Az eredményt hitelesíti Sebestyén István a Magyar Rekord Egyesület elnöke, a magyar rekordok regisztrátora.
Elképzelték már, hogy több százan összegyűlnek és „Bújj, bújj zöld ág”-at játszanak? Valószínűleg nem… Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Zánka, Zalahaláp, Tapolca, Vigántpetend, Nemesgulács, Szigliget, Tihany településekről érkező táncosok ennek a megvalósítására készülnek. Közel 500 óvodás, iskolás vonul fel énekelve településünk utcáin, egy régi népi hagyományt, a Zöldág-járást felelevenítve. A játék eredetének utánajárva kiderül, hogy a húsvétvasárnaphoz és más tavaszi vasárnapokhoz kapcsolódó zöldág-járás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. A lányok esetleg a legényekkel a falu egyik végén kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun. A dal első három sorát a két kaput tartó énekelte egymásnak felelgetve. Most nem húsvétvasárnap lesz, ugyanis ezek a mondókák már egész évben előfordulnak.
Szabó Csaba a Tördemic Néptáncegyüttes művészeti vezetője a klasszikus, mindenki által ismert verzióból készül rekordra.
A rekordkísérlet 2019. április 29-én 14:00 órától veszi kezdetét Badacsonytomajon a Hősök terén. A rekordkísérlet célja: népszerűsíti az idén 10. születésnapját ünneplő, kiemelkedő országos eredményeket, sikereket elérő Tördemic Néptáncegyüttest. Népszerűsíti a Balaton-felvidéki és a helyi hagyományokat, annak az ifjabb generációk számára történő átörökítését, bebizonyítja annak összetartó erejét, egy jó hangulatú rendezvényt hoz létre!
Az együttes ugyanis legfontosabb küldetésének tekinti az utánpótlás nevelést és a közösség erősítést.
A rendezvény fővédnöke: Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő; dr. Sándor Ildikó – néprajzkutató, Hagyományok Háza. Védnök: Krisztin N. László Badacsonytomaj Város polgármestere.
Szervezők:
Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület 8263 Badacsonytördemic, Hősök útja 12. E-mail: tordemicnte@gmail.hu
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye 8258 Badacsonytomaj Fő u. 14. E-mail: vmk@badacsonyiprogramok.hu
menü
Badacsonytomaj Napja
Ünnepeljük együtt Badacsonytomaj születésnapját! Legyetek részesei az ünnepi eseményeknek, amelyeken Badacsonytomaj városi rangra emelésének 15. évfordulójára emlékezünk. Köszöntöttetek már születésnapot a Balaton napjával egy időben? A Balaton napja közös ünnepe a balatoniaknak, nem csupán egy-egy tóparti településen, hanem együtt az egész Balaton körül.
Helyszín: Badacsonytomaj Strand
Időpont: 2019. június 1.
13.00-20.00 óra Játszóház gyermekeknek
Játszóházunkban kicsiknek, nagyoknak, fiúknak és lányoknak egyaránt készülünk érdekes játékokkal. A kisebbeket minilégvár várja, a lányokat babák a babakonyhában, a fiúkat tengernyi legó, autópálya, favasút és Nerf szivacslövedékes fegyverek. Itt biztos nem fogy el a kocka az égig érő torony építésénél! Próbáld ki a szabadtéri játékokat, a társasjátékokat és a sokfajta színben pompázó gyurmákat! Gyere, játsszunk együtt!
14.00 óra Óriás Balaton társasjáték a Nők a Balatonért Egyesülettel
14.00 óra Közös csobbanás, a buli kedvéért öltözz vicces dresszbe, vagy kérd kölcsön a nagypapád retró „fecskéjét”! Ha esik az eső? Hozz magaddal esernyőt és a buli kedvéért csobbanjunk azzal együtt a tóba!
14.00- 20.00 óra Donga Játékpark „Bor- Balaton- Játék”
14.30 óra „Körbekoccintjuk a Balatont” régiónk új borával a BalatonBorral
17.00 óra Kulturális bemutató- A település amatőr művészeti csoportjainak a műsora
Tatay Sándor Általános Iskola
Pipitér KFNO
NABE helyi szervezete
Ezüst Kükapu Táncegyüttes
Krisztin N. László Badacsonytomaj Város Polgármesterének köszöntője
Badacsonytomaj Város Bora 2019 Borverseny nyertesének köszöntése
A város 18 éveseinek köszöntése
20:00 óra Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar
21:30 óra Timi & Hot Stuff
További részletek hamarosan…
…addig is keressétek elő a retró fürdőrucikat vagy kérjétek kölcsön a nagypapa „fecskéjét”!
Öltözz népviseletbe, legyél menő!
Gondoltál már rá, hogy egyetlen nap erejéig összehozod a ruhatáraddal a rakott szoknyát, a kalocsait vagy a bőujjú inget? Itt az alkalom! Legyen népviselettől színes a világ! 🙂 Ha április 24-én te is népviseletbe öltözöl, küldj róla képet!
A Magyar Költészet Napja
A magyar költészet napját először 1964-ben ünnepelték meg, s azóta is minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról. Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye 2019. április 11-én 17:00 órától tisztelettel meghív mindenkit a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Rózsakő termébe, e jeles nap alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi műsorra. A műsor címe: „Szeretném, ha szeretnének” (Ady Endre), előadja a Himfy Irodalmi Kör.
Posztolj verset idén is…
Április 11-én posztoljunk verset a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal udvarán. A magyar költészet napján a verskedvelők hozzák el kedvenc soraikat, versszakaikat és függesszék ki a kijelölt hirdetőre, hogy minél több emberhez eljuttassák a költészetet. Egy kedvencetek, több kedvencetek, régi, szomorú, vidám, felnőtt, kortárs vers- osszátok meg a környezetetekben élőkkel.
Baráti- Családi Horgásztalálkozó
Badacsonytomaj 15 éve kapott városi rangot, a Badacsonyi Sporthorgász Egyesület az idei évben ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját. A jubileumi évfordulók méltó megünneplése céljából Baráti – Családi Horgásztalálkozóra kerül sor.
Program:
6:00-11:30 óra Horgászverseny a Badacsonyi Sporthorgász Egyesület tagjainak a részére
12:00-15:00 Madarász Ildikó, a „Balaton Háziasszonya” interkatív élménykóstolója – Csalétkek a halétken
13:00- 15:00 Kézműves foglalkozás Mónival
12:00-17:00 óra Fanyűvő Játékpark
12:00- 17:00 óra A délután hangulatfelelőse: Dj Rádai
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A rendezvényen kép-és hangfelvétel készül!
Meghívó- KÖRNYEZETTUDATOSSÁG ÉS INTEGRÁLT SZEMLÉLET ERŐSÍTÉSE A LAKOSSÁG KÖRÉBEN
KÖRNYEZETTUDATOSSÁG ÉS INTEGRÁLT SZEMLÉLET ERŐSÍTÉSE A LAKOSSÁG KÖRÉBEN
Tisztelettel meghívjuk Badacsonytomaj Város Önkormányzatának a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Zöld Város kialakítása (TOP-2.1.2-15) című pályázati felhívás keretében megvalósuló „Badacsonytomaj Zöld Város Kialakítása” című, TOP 2.1.2-15-VE1-2016-00009 azonosítószámú pályázat Környezettudatosság és integrált szemlélet erősítése a lakosság körében elnevezésű képzésre.
A képzés helyszíne: Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal- Rózsakő terem (8258 Badacsonytomaj, Fő u. 14.)
A képzés célcsoportja: Badacsonytomaj Város lakossága
A képzés célja: a környezettudatos szemlélet, gondolkodás elterjesztése, erősítése a résztvevők körében, hogy mind a szakmai életükben, mind pedig a privát szférájukban motiváltak és képesek legyenek környezettudatosan élni. További cél a városi közösségi funkciók erősítéséhez kapcsolódó város rehabilitációs akciók támogatása, a környezethez való pozitív attitűd kialakítása a város lakosságában.
PROGRAM:
2019. március 19. (KEDD)
9:40 -9:55 Érkezés és regisztráció
9:55 – 10:00 Köszöntő
10:05 – 12:30 A környezettudatos gondolkodással kapcsolatos alapfogalmak
12:30 – 13:00 Szünet
13:00 – 14:30 A környezettudatos gondolkodással kapcsolatos alapfogalmak
14:30 – 17:00 Környezetvédelmi alapelvek és főbb problémák
2019. március 20. (SZERDA)
9:50-10:00 Érkezés
10:00-11:30 Környezetvédelmi alapelvek és főbb problémák
11:30-12:00 Kávészünet
12:00- 17:00 Személyes felelősség, közös jövő
17:00- 17:10 A képzés összegzése, zárszó
A képzésen való részvétel térítésmentes. A programváltozás jogát fenntartjuk! A képzésen kép- és hangfelvétel készül! Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását! Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
Meghívó
Bűnmegelőzés, közlekedésbiztonság és közbiztonság javítása a lakosság körében
Tisztelettel meghívjuk Badacsonytomaj Város Önkormányzatának a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Zöld Város kialakítása (TOP-2.1.2-15) című pályázati felhívás keretében megvalósuló „Badacsonytomaj Zöld Város Kialakítása” című, TOP 2.1.2-15-VE1-2016-00009 azonosítószámú pályázat Bűnmegelőzés, közlekedésbiztonság és közbiztonság javítása a lakosság körében elnevezésű képzésre.
A képzés helyszíne: Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal- Rózsakő terem (8258 Badacsonytomaj, Fő u. 14.)
A képzés célcsoportja: Badacsonytomaj Város lakossága
A képzés célja: a bűnmegelőzéssel, közlekedés- és közbiztonság javításával kapcsolatos ismeretek és lehetőségek bővítése, új szemléletmód, megközelítési aspektus kialakítása, a bűnözés mennyiségi csökkentése és az állampolgárok biztonságérzetének javítása, a társadalmi együttműködés erősítése a társadalmi aktivitás fokozásával, a közösségek megerősítésével, a hátrányos megkülönböztetés mérséklésével és szemléletformáló programokkal, valamint a helyi szintű kezdeményezések ösztönzése.
PROGRAM:
2019. március 11. (HÉTFŐ)
7:40 -7:55 Érkezés és regisztráció
7:55 – 8:00 Köszöntő
8:05 – 10:30 A bűnmegelőzés eszközei
10:30 – 12:00 A bűnmegelőzés eszközei
12:00 – 12:30 Szünet
12:30 – 15:00 Tolerancia- és prevenciós programok
15:00 – 16:30 Tolerancia- és prevenciós programok
2019. március 12. (KEDD)
7:50-8:00 Érkezés
8:00-9:30 Közlekedésbiztonság és közbiztonság
9:30-12:00 Közlekedésbiztonság és közbiztonság
12:00- 12:30 Szünet
12:30-15:30 Helyi bűnmegelőzési stratégia és cselekvési terv
15:30- 15:40 A képzés összegzése, zárszó
A képzésen való részvétel térítésmentes. A programváltozás jogát fenntartjuk! A képzésen kép- és hangfelvétel készül! Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását! Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!
Ünnepi megemlékezés az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére
Badacsonytomaj 15 éve kapott városi rangot. A jubileumi évforduló nyitó eseményeként és az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc emlékére szervezett ünnepség keretében szoboravatásra kerül sor.
Badacsonytomaj Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2019. március 14-én, csütörtökön az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésre.
Program: 2019. március 14. 14.00 óra (Tatay Sándor Általános Iskola)
A megjelenteket köszönti: Krisztin N. László Badacsonytomaj Város polgármestere
Ünnepi beszédet mond: Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő
Ünnepi műsor a Tatay Sándor Általános Iskola Aulájában, az intézmény diákjainak előadásában. Felkészítő tanárok: Krisztin N. Lászlóné, Rákos Eszter, Riteczné Lesz Renáta
Az ünnepi műsort követően Petőfi Sándor mellszobrának avató ünnepségére kerül sor a Történelmi Emlékparkban.
Az adományozó Turi Török Tibor szobrászművész szoboravatási gondolatai
Verset mond Szalai Anna a Magyarországi Sárkányrend apródja
Koszorúzás
Közreműködik a Történelmi Vitézi Rend Zala Megyei Székkapitányságának Díszegysége
Koszorúzási szándékát kérjük 2019. március 11-ig jelezze a vmk@badacsonyirpogramok.hu e-mail címen a szervezet, illetve a koszorút elhelyező személy megjelölésével.
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk, hogy közösen hajtsunk fejet történelmünk hőseinek emléke előtt!
Nőnapi Stand Up Comedy Somogyi Andrással
Nőnapi Stand Up Comedy Somogyi Andrással a SHOWDER KLUB, valamint a Rádiókabaré állandó, népszerű szereplőjével. A Stand Up Comedy – hazánkban is népszerű humor műfaj – titka, hogy az előadók történet mesélés közben a nézők képzeletében hozzák létre a színházat.
A rendezvény időpontja: 2019. március 8. (péntek) 17:00 óra
A rendezvény helyszíne: Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal- Rózsakő terem (8258. Badacsonytomaj, Fő u. 14.)
Mindazok, akik eljönnek 40 perc tömör nevetésre számíthatnak!
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, a rendezvényhelyszín korlátozott befogadóképessége miatt (60 fő) Az előzetesen regisztrált résztvevők helyfoglalása érkezési sorrendben történik. Regisztráció:vmk@badacsonyiprogramok.hu; Tel.: 06-87-571-115