Badacsonyiprogramok.hu

  • Bemutatkozás
    • Objektumaink
    • Elérhetőség
    • Képgaléria
    • Küldetésnyilatkozat
    • Alapdokumentumok
    • Pályázati beszámolók
  • Városi Könyvtár
  • Egry József Emlékmúzeum
  • Tájház
  • Média
    • Badacsonytomaj Televízió
    • Badacsony Újság
  • Bor7
  • Badacsonyi Szüret

Archives

Adventi zenés kávéházi est

Ebben az évben utolsó zenés irodalmi kávéházi estünk témája az advent és a karácsony volt.

Fodor József igazgató köszöntötte a megjelenteket, külön köszönetét fejezte ki Udvardi Erzsébet művésznőnek, aki az esthez az általa elkészített meghívóval járult hozzá. Egyben köszöntötte az est előadóit és innét kívánt jobbulást Tóth Mariannak a Himfy Irodalmi Kör vezetőjének, aki nem régiben balesetet szenvedett, ezért nem tudott jelen lenni az esten. A továbbiakban Földi István esperes, plébános előadása következett az ünnephez kapcsolódó népszokásokról, hagyományokról.

  • november, 29
  • 953
  • Egyéb
  • More

Jön a Mikulás…..

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

Várjuk együtt a Mikulást december 4-én vasárnap

az Egry József Művelődési házban!

  • november, 27
  • 966
  • Egyéb
  • More

MEGHÍVÓ

Minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel várunk irodalmi kávéházunkba!

  • november, 17
  • 986
  • Egyéb
  • More

Adventi koncertek

  • november, 16
  • 0
  • Egyéb
  • More

November 1. Mindenszentek

November 1-je mindenszentek ünnepe, a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja.

Mindenszentekkor meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját a temetőben, virágokat, koszorút, mécseseket viszünk.

Ilyenkor emlékezünk s gyújtunk mécsest a hősök emlékére a Hősök kertjében. A hagyományoknak megfelelően idén is a 17 órai szentmisét követően került erre sor.

Földi István esperes plébános fohásza után az önkormányzat nevében Dr. Magó Ágnes képviselő és Krisztin N. László polgármester helyezte el a megemlékezés koszorúját, majd az Egyházközség nevében Korbély László és Nagy László koszorúzott.

Ezt követően a jelenlévők egy-egy mécsest gyújtottak a háborúban elhunyt katonák emlékére.

  • november, 1
  • 956
  • Egyéb
  • More

Október 23. A szabadság napja

„Ne csak szónokoljunk, tartsunk össze végre!

Méltán hódolunk a bátran kiálló hősök előtt,

kiket az önkény kivégzett, lelőtt.

S míg körbeálljuk a nagy ravatalt,

könyörgünk: „Isten, álld meg a magyart!”

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat ma a 17 órai szentmisével folytatódott a Szent Imre Római Katolikus Templomban, ahol Földi István esperes plébános celebrált szentmisét 1956 mártírjaiért.

  • október, 23
  • 1034
  • Egyéb
  • More

Nagy Imre Emlékszüret

Október 22-én a Nagy Imre emlékszürettel megkezdődött az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc emlékére szervezett rendezvénysorozat.

Szikrázó napsütésben emlékeztek a megjelentek arra, hogy 1956. október 22-én, a forradalom előestéjén Nagy Imre itt Badacsonyban vendégeskedett és szüretelt a villa akkori tulajdonosa, Zabó János szőlősgazda meghívásának eleget téve. Innét indult tragikus küldetésére a késő esti órákban Budapestre.

  • október, 22
  • 1012
  • Egyéb
  • More

Október 23-i ünnepi megemlékezés programjai

  • október, 13
  • 1074
  • Egyéb
  • More

Nagy Imre Emlékszüret – Badacsony

Badacsonyban, a Kisfaludy- és a Szegedy Róza ház közelében található egy szőlőtábla, mely nagy történelmi idők tanúja.

1956. október 22-én a forradalom előestéjén Nagy Imre ebben a dűlőben –  Zabó Jánoséknál,  a mai Sipos Családi Birtokon – vendégeskedett és szüretelt. Innét indult a késő esti órákban Budapestre.

Ennek az eseménynek állítunk emléket az október 22-i Nagy Imre Emlékszürettel.

A szőlőben felállított Emlékoszlopnál koszorúzással veszi kezdetét a városi ünnepségsorozat, melynek keretében az ide látogató vendégek abban a dűlőben szüretelhetnek, melyben egykor Nagy Imre is szüretelt. A leszedett szőlő kipréselése után a mustot is megkóstolhatják az érdeklődők.

 

  • október, 5
  • 1272
  • Egyéb
  • More

TRIANON OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

A 2011/2012-es irodalmi kávéházi estek évadnyitó rendezvényére került sor szeptember 23-án pénteken az Egry József Művelődési Házban.

A megjelenteket Fodor József igazgató köszöntötte, majd a Himfy Irodalmi Kör rövid műsora után, melyet Tóth Mariann állított össze, Dr. Raffay Ernő történész, a békediktátum és a trianoni jelenség szakértője tartott előadást TRIANON OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI címmel.

A telt házas előadás után kötetlen beszélgetéssel zárult az est.

  • szeptember, 26
  • 966
  • Egyéb
  • More
Older postsNewer posts

Badacsonytomaj honlapja

Katalógus

BVÖKI – Kulturális Intézmény

8258 Badacsonytomaj

Római út 69.

Tel.: +36-30-693-4420

Partnereink


Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

– Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Copyright © 2018 Badacsonyi programok események, Badacsony - Badacsonytomaj.. Minden jog fenntartva