
Karácsony


Himnusz az éjhez című kórusművel, melyet Rajzó Ildikó, Rajzó Blanka, Rajzó Roberta adott elő, vette kezdetét az Egry József Művelődési házban a 16. alkalommal megrendezésre került Idősek karácsonya rendezvény.
A karácsonyi ünnepnapok előtt Badacsonytomaj Város Önkormányzata és Kulturális Intézménye nevében Fodor József igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket.
A szenteste, az a bizonyos csendes éj, mindannyiunknak mást jelent.
Van, akinek a kis Jézus megszületését, másoknak egyszerűen egy békés családi estét, amikor együtt van a szeretteivel, együtt ünnepel a család.
Ma itt, mi is egy nagy család vagyunk. Ünnepeljünk hát együtt. Várjuk közösen a karácsonyt – e rövid bevezető után felkérte Badacsonytomaj Város Polgármesterét, Krisztin N. László urat, hogy tartsa meg ünnepi köszöntőjét.Advent van, külső-belső készülődés és reményteli várakozás. Mert várakozni jó! Készülődni, tervezgetni, álmodozni, titokzatoskodni. Valakire, valamire várni. Várni a sötét nappalok rövidülését, a fehérbe öltöző természet idilljét, az otthon melegét, az ünnepi fényeket, a bensőséges beszélgetéseket.
Ilyenkor, a karácsonyt megelőző időszakban feldíszítjük otthonainkat, beszerezzük vagy saját kezűleg elkészítjük az ajándékokat és felhívjuk a rég nem látott szeretteinket.
Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére készülünk. Holnap, advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük. Az adventi koszorún meggyújtjuk a 3. gyertyát, melynek színe rózsaszín és a közelgő örömünnepet szimbolizálja.
Advent utolsó vasárnapján majd mind a négy gyertya egyszerre tölti majd meg az emberek szívét melegséggel és fénnyel – köszöntötte a résztvevőket Fodor József Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézményének igazgatója.Badacsony régió turisztikai rendezvényei 2013-ban
BADACSONY
Jégkarnevál február 2.
Borbarangolás-Egy jóízű kaland.. február-május minden szombaton
Szürkebarát Túra május 4-5.
Országos Nyitott Pince Napok május 18-20.
Pünkösdi Eljegyzés május 19.
Pünkösdi Keszeg Fesztivál május 20.
Kéknyelű Virágzás Ünnepe június 8-9.
Rizling Vakáció július 6-7.
Badacsonyi Borhetek július 19-augusztus 4.
Rózsakő Fesztivál augusztus 16-20.
Badacsonyi Fényvarázs és Vitorlás Felvonulás augusztus 19.
Lányi Emlékünnepség augusztus 24-25.
Badacsonyi Szüret szeptember 6-8.
Nagy Imre Emlékszüret október 23.
BADACSONYTÖRDEMIC
Kocsonya Szépségverseny február 16.
Tanúhegyek Teljesítménytúra május 18-19.
Szürkemarhás Falunapi Sokadalom augusztus 9-11.
Márton Napi libavacsora november 16.
Forraltbor főző verseny december 7.
SZIGLIGET
Várkapunyitó március 30-április 1.
Várfesztivál május 18-20.
Várjátékok Május-augusztus minden nap
Szigligeti Nyári Napok július 28 – augusztus 4.
Hagyományőrző napok Szigliget Várában augusztus 17-18.
Szüreti vigadalom szeptember 28.
Várfutás október 12.
Süllőfesztivál október 19-21.
ÁBRAHÁMHEGY
Hagyományőrző falusi disznóölés január 26.
Halászléfőző és horgász találkozó április 27.
Falunap és gyermeknap május 18.
Somogyi család kiállítása június 8.
XII. népzene és néptáncest június 29.
XVII. Bernáth Aurél tanítvány kiállítás június 30.
Bornapok augusztus 5-9.
Helyi és környékbli művészek csoportos kiállítása augusztus
Murcifesztivál október 5.
Márton napi libavacsora november 9.
A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
Várakozni jó! Valakire, valamire! Most is egy ilyen időszak következik! Advent. Adventkor szokás koszorút készíteni, melyet négy gyertyával díszítünk. A gyertyák színe lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként, vagy előző este gyújtjuk meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt. Karácsonykor az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
Ma van az első gyertya meggyújtása
Kozma László: Az első gyertya
Meggyújtottuk az első gyertyát-
Ragyog a szeretet-titok.
Az életeden úgy dereng át
Van még egy teljes hónapod.
A tetteidben ami jó van,
Gyűjtsél össze gondolatot.
Szíved a gyertyafénybe lobban,
Van még egy teljes hónapod.
És árnya nincs ennek a fénynek
Lángol a szeretet-titok
Mit viszel a karácsony éjbe?
Van még egy teljes hónapod.
Soron következő kávéházi estünket is már az Ádvent jegyében tartjuk.
„Isten Fia, Ember Fia” címmel Földi István esperes, plébános tart előadást karácsony titkáról december 7-én este hat órakor a Városháza Rózsakő termében.

Minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel várunk.
Jöjjön el Ön is, legyen közös az ünnepvárás!
HÍVOGATÓ – ADVENT 2012
A világnak azt kívánom:
legyen szívében karácsony!
Közeleg, ideér holnap,
szavaim már harangoznak. /Falu Tamás/
A Kolping Család Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár hagyományos adventi hangversenyeire, a Szent Imre plébánia templomba
December 1, szombat, 19 óra
MMIK Kamarakórus, Szombathely
Karnagy: Hegyi Gabriella
Paukovics László
December 15, szombat, 19 óra
Tapolcai Kamarakórus
Karnagy: Török Attiláné
December 20, csütörtök, 18 óra
NABE Badacsonytomaji Kórus
Karnagy: Krisztin N Lászlóné



Badacsonytomaj Város 2013. évre tervezett kulturális, turisztikai és egyházi programjai
|
Rendezvény időpontja |
Rendezvény megnevezése |
Javasolt helyszín |
|
2013-01-01-2013-12-31 |
Könyvvásár a városi könyvtár törölt könyveiből |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-01-01-2013-12-31 |
Helytörténeti fénykép és dokumentumgyűjtés, archiválás |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-01-01 |
Újévi köszöntő |
Badacsonytomaj – Hősök tere |
|
2013-01-25 |
Kultúra Napi megemlékezés |
Badacsonytomaj – Városháza – Rózsakő terem |
|
2013-01-28-2013-02-24 |
Logó pályázat kiírása: A városi könyvtár logójának elkészítésére |
Badacsonytomaj – Tatay Sándor Általános Iskola 5-8. osztály |
|
2013-02-09 |
Jelmezes Farsangi bál |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-02-10 |
Jégkarnevál Téltemetés – Kiszebábu elégetése |
Badacsonytomaj – Strand |
|
2013-02-12 |
Asszonyfarsang |
Badacsonytomaj – Városháza – Rózsakő terem |
|
2013-02-22 |
Ifjúsági bál a Chili Együttessel |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-02-23 |
Tekerőlantos táncház gyerekeknek – Legeza Márton |
Badacsonytomaj – Városháza – Rózsakő terem |
|
2013-03-08 |
Nőnapi kávéházi est – Civil szervezetek és vállalkozók bálja a nőnap jegyében |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-03-08-2013-04-21 |
Egry József kiállítás |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-03-15 |
Városi nemzeti ünnepi megemlékezés |
Badacsonytomaj – Emlékpark |
|
2013-03-24 |
Badacsony Tehetségkutató verseny elődöntő |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-03-24 |
Víz napi Balcsi-party |
Badacsonytomaj – strand |
|
2013-03-31 |
Húsvéti Bál – Postás Józsi és zenekara |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-04-11 |
Felolvasó rendezvény a városban |
Badacsonytomaj |
|
2013-04-12 |
Költészet Napja – Kávéházi est – 50 éves a könyvtár |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-04-12-2013-04-21 |
Könyvtártörténeti kiállítás |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-04-19 |
Hajózási évadnyitó |
Badacsony – Fonyód |
|
2013-04-21 |
Badacsony Tehetségkutató verseny döntő |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-04-27 |
Múzeumok megnyitása Ergy állandó kiállítás, Altorjai Sándor időszaki kiállítás |
Badacsonytomaj – Tájház Badacsony – Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-05-01 |
Sportmajális |
Badacsonytomaj – Sportpálya |
|
2013-05-05 |
Májusi Mária litánia |
Badacsonytomaj – II. János Pál pápa Emlékhely |
|
2013-05-10 |
Zenés Irodalmi Kávéház a jazz jegyében |
Badacsonytomaj – Művelődési ház vagy Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-05-? |
Gyermek író-olvasó találkozó (Nógrády Gergely) |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-05-18 |
Ranolder Emléktúra |
Badacsony – Ranolder kereszt |
|
2013-05-19 |
Pünkösdi Bál |
Badacsonytomaj – Művelődési Ház |
|
2013-05-19-20 |
Pünkösdikeszeg Fesztivál |
Badacsony – Móló park |
|
2013-05-25-26 |
Város- és Gyermeknap, Badacsony Tehetségkutató Gála |
Badacsonytomaj – Sportpálya |
|
2013-06-01-2013-07-31 |
Gyermek rajzverseny – Nyár, Balaton, Badacsony |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-06-08-09 |
Kéknyelű Fesztivál |
Badacsony – Dísztér, Kutatóintézet |
|
2013-06-04 |
Trianoni megemlékezés |
Badacsonytomaj – Emlékpark |
|
2013-06-07 |
Zenés Irodalmi Kávéház – Pedagógusok napja – Komolyzenei előadás |
Badacsonytomaj – Művelődési ház vagy Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-06-15 |
BÖÉE Jubileumi Emléknap |
Badacsonyörs – Varga Pincészet – Szürkebarát |
|
2013-06-21-22 |
Múzeumok éjszakája – zenés irodalmi kávéház a jazz jegyében – Gulácsy Lajos időszaki kiállítás |
Badacsony – Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-07-13 |
Múzeumi kávéházi est Kép – Komolyzene – Bor |
Badacsony – Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-07-20-08-04 |
Badacsonyi Borhetek |
Badacsony – Dísztér, felső park |
|
2013-07-27 |
Szent Anna napi Búcsú |
Badacsony – Anna kápolna |
|
2013-08-01-2013-08-15 |
Kiállítás a rajzverseny rajzaiból |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-08-03 |
Szent Donát napi Búcsú |
Badacsony – Donát kápolna |
|
2013-08-10 |
Múzeumi kávéházi est – zenés irodalmi kávéház Kép – Komolyzene – Bor |
Badacsony – Egry József Emlékmúzeum |
|
2013-08-16-20 |
Rózsakő Fesztivál |
Badacsony – Dísztér, Felső park |
|
2013-08-19 |
Badacsonyi Fényvarázs – Tűzijáték |
Badacsony – Móló |
|
2013-08-19 |
Ünnepi megemlékezés – koszorúzás |
Badacsonyörs – Millenniumi Emlékpark |
|
2013-08-20
|
Városi Nemzeti Ünnepi megemlékezés |
Badacsonytomaj – Hősök tere |
|
2013-08-24-25 |
Lányi Emlékünnepség |
Badacsony – Móló park |
|
2013-09-07-08 |
Badacsonyi Szüret |
Badacsony – Móló park |
|
2013-09-20 |
150 éve született Herczeg Ferenc – Felovasóest, Himfy Irodalmi Kör |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-10-06 |
Aradi Vértanuk Napja |
Badacsonytomaj – Emlékpark |
|
2013-10-11 |
Zenés Irodalmi Kávéház Fotókiállítás – Deák Andrea képeiből |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-10-18 |
80 éve született Tamás István – Beszélgetés Udvardi Erzsébettel |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-10-22 |
II. János Pál pápa boldoggá avatásának ünnepe – 2. évforduló |
Badacsonytomaj – II. János Pál pápa Emlékhely |
|
2013-10-23 |
Nagy Imre Emlékszüret Városi Ünnepi megemlékezés |
Badacsony – Zabó Birtok Badacsonytomaj – Emlékpark |
|
2013-11-01 |
Mindenszentek – Halottak Napja |
Badacsonytomaj – Hősök kertje |
|
2013-11-? |
Író-olvasó találkozó – Moldova György |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-11-09 |
Búcsúi bál |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-11-10 |
Szent Imre napi búcsú |
Badacsonytomaj – Sportpálya |
|
2013-11-23 |
Katalin bál |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-11-30 |
Ádventi hangverseny |
Badacsonytomaj – Szent Imre Római Katolikus Templom |
|
2013-12-01-2013-12-14 |
Cipős doboz akció |
Badacsonytomaj – Városi Könyvtár |
|
2013-12-01 |
Mikulás napi ünnepség |
Badacsonytomaj – Tatay S. Általános Iskola |
|
2013-12-07 |
Ádventi hangverseny |
Badacsonytomaj – Szent Imre Római Katolikus Templom |
|
2013-12-21 |
Advent |
Badacsonytomaj – Hősök tere |
|
2013-12-21 |
Ádventi hangverseny |
Badacsonytomaj – Szent Imre Római Katolikus Templom |
|
2013-12-22 |
Idősek Karácsonya |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
|
2013-12-31 |
Retró Szilveszter |
Badacsonytomaj – Művelődési ház |
Élőzene, sztárénekes, pezsgő, bor, koktél, üdítő, tombola és sziporkázó hangulat várta a kikapcsolódni vágyókat november 24-én este az Egry József Művelődési házba, ahol a Party – együttes (Postás Józsi, Szálinger Gábor, Zentai Csaba Tamás) fergeteges Katalin napi bulit tartott.

Bizonyára sokakban megmarad örök emlékként a november 23-i kávéházi este.
A zalaszentgróti Garabonciás Színpad, pontosabban Fegyverneki Levente egymaga adta elő Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című örök érvényű darabját, melyet Varga István rendezett.

Petőfi Sándor a helység kalapácsa című komikus eposzát 1844 augusztusában írta Pesten, amely a magyar romantika kedvenc műfaját, az eposzt parodizálja és négy énekből áll.
Az esten részt vevő közönség nagyon jól szórakozott az előadáson. Röviden a történet: