Badacsonyiprogramok.hu

  • Bemutatkozás
    • Objektumaink
    • Elérhetőség
    • Képgaléria
    • Küldetésnyilatkozat
    • Alapdokumentumok
    • Pályázati beszámolók
  • Városi Könyvtár
  • Egry József Emlékmúzeum
  • Tájház
  • Média
    • Badacsonytomaj Televízió
    • Badacsony Újság
  • Bor7
  • Badacsonyi Szüret

Archives

Advent

Advent első vasárnapja van. Az első, lila gyertya meggyújtásával kezdetét vette  a keresztények  karácsonyig tartó lelki felkészülése. Most még csupán egyetlen gyertya lángja töri meg a sötétséget, de hétről hétre nő a fény, és reményt gyújt nekünk, hogy közeledik a Megváltó születésének ünnepe, a karácsony.

„Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás…”

Mától az egymást követő vasárnapokon egy-egy újabb gyertyát gyújtunk. A színeknek is jelentősége van, három lila mellett egy rózsaszín kerül az adventi koszorúra. A gyertyák a hitet, a reményt, a szeretet és az örömöt (rózsaszín) jelképezik.

  • november, 30
  • 2074
  • Egyéb
  • More

Adventi és mikulásváró játszóház

Ünnepi készülődés

Adventi és mikulásváró játszóházba vártuk az érdeklődőket 2014. november 22-én az Egry József Művelődési házba.

10 órától jöttek a gyerekek és kísérőik a rendezvényre.

Gyerekek, anyukák, apukák, testvérek, unokatestvérek, barátnők együtt készítettek adventi koszorúkat, asztali díszeket, adventi naptárakat, üdvözlőlapokat.

Mindenhol szorgos kezeket és mosolygós arcokat láthattunk, igazi öröm, jókedv sugárzott a résztvevőkről.

Senki nem ment haza üres kézzel.

  • november, 22
  • 939
  • Egyéb
  • More

ADVENTI – MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ

ADVENTI – MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZBA VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET

2014. november 22-én 10.00 órától 13.00 óráig

az Egry József Művelődési Házba

Készítsük el közösen az adventi koszorúinkat, naptárainkat, és mikulásváró apróságainkat!

  • november, 18
  • 1007
  • Egyéb
  • More

Meghívó

MESE A BARÁTSÁGRÓL BÁBOKKAL ÉS HANGSZEREKKEL

Bábszínház az Egry József Művelődési Házban

2014. november 14-én 10.00 órakor.

Sicc by Lahara

 

SICC PSZT!

GYERMEKKORUNK KEDVENCEI SOROZAT 1. RÉSZ
MESE A BARÁTSÁGRÓL BÁBOKKAL ÉS HANGSZEREKKEL
A Budapest Bábszínházban 2002-ben bemutatott darab felújítása
Az előadás elnyerte 2003-ban az év legjobb gyermekszínházi műve díjat.
Írta és zenéjét szerezte: Jakab Zsolt

Belépődíj: 500,- Ft

  • november, 12
  • 0
  • Egyéb
  • More

Szent Imre napi BÚCSÚ

  • november, 7
  • 995
  • Egyéb
  • More

1956-ra emlékeztünk

2014. október 23.

Október hónap talán a magyar történelem legtragikusabb hónapja. Ennek ellenére azonban október 6. és október 23. a nemzetté kovácsolódásunk és magyarságtudatunk bástyája. Mert az emlékezés fáj, ám erőt ad.

58 év telt el 1956 őszének eseményei óta. Minden évben összejövünk ezen a napon, hogy emlékezzünk, koszorúzzunk, a múltnak tisztelettel adózzunk.

  • november, 5
  • 894
  • Egyéb
  • More

1956-ra emlékezünk

  • október, 21
  • 1001
  • Egyéb
  • More

„Itthon vagy! – Magyarország szeretlek!”

Ismerd meg Magyarország titkait a Szent Mihály-napi tűznél!

Badacsonytomaj idén is csatlakozott a Szent Mihály napi országos „Itthon vagy! – Magyarország szeretlek!” országos programsorozathoz szeptember utolsó hétvégéjén. Volt szalonnasütés, táncház, beszélgetés és tűzgyújtás is.

A Belügyminisztérium támogatásával több településen egy időben rendezték meg az „Itthon vagy! – Magyarország szeretlek!” elnevezésű, Szent Mihály napi országos programsorozatot, melyhez városunk is csatlakozott. Az „Itthon vagy!” – nap egyik legfőbb üzenete, hogy bárhol is éljünk a világban, kerekedjünk fel, látogassunk el szülőföldünkre, városunkba, kedvenc településeinkre, és ünnepeljünk azon a helyen, ahol igazán jól, igazán otthon érezzük magunkat.

Településünkön szentmisével vette kezdetét a program. Közös imádság volt a Magyarság lelki üdvéért Szent Imre Római Katolikus templomban.

A misével egy időben a badacsonytomaji és badacsonyörsi strandon kötetlen beszélgetés a határon túli magyarságról, szalonnasütés, borozgatás várta az érdeklődőket.

A rendezvény zárásaként 20.30 órakor a Szent Mihály napi tűz meggyújtására került sor.

  • október, 14
  • 0
  • Egyéb
  • More

Az 50. Badacsonyi Szüret

A szőlő, a betakarítás esős ünnepe

A Badacsonyi borvidék legpatinásabb programja a Badacsonyi Szüret, melyet immár ötvenedik alkalommal rendeztek meg szeptember 11-14-én. A koncertek, népzenei és néptánc bemutatók, vidám gyermekműsorok mellett nem maradtak el a hagyományos programok sem, hisz volt horgászverseny, szüreti bál, látványos szüreti felvonulás, szőlőharang megáldás és borárverés.

  • október, 14
  • 956
  • Egyéb
  • More

Itthon vagy – Magyarország szeretlek!

Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!

Ismerd meg Magyarország titkait a Szent Mihály-napi tűznél szeptember 27-én.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • szeptember, 25
  • 1925
  • Egyéb
  • More
Older postsNewer posts

Badacsonytomaj honlapja

Katalógus

BVÖKI – Kulturális Intézmény

8258 Badacsonytomaj

Római út 69.

Tel.: +36-30-693-4420

Partnereink


Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

– Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Copyright © 2018 Badacsonyi programok események, Badacsony - Badacsonytomaj.. Minden jog fenntartva